Reggel voltam futni, aztán boltban, és éppen hogy csak befejeztem az ebédet, amikor is kezdetét vette a katasztrófavédelmi oktatás és tűzgyakorlat. Pontban fél 1-kor megszólalt a tűzjelző és mindenkinek le kellett rohannia a kaikan elé. Mivel Lei Lei még nem ért haza, ezért Petinek kellett felhívni a tűzoltóságot. Persze mondta, hogy ez csak gyakorlat, amire a tűzoltók fel is voltak készülve.
Felkértek minket Petivel, hogy fordítsuk angolra, amit a tűzoltók mondanak, végül Petire hárult az egész feladat, de nagyon ügyes volt. Eleinte kicsit furcsán alakultak a dolgok, mivel a tűzoltó bácsi elhadart egy 10 perces monológot megállás nélkül. A háttérben pár kollégája és a TV-s stáb hatalmas karlendítésekkel mutatta, hogy „állj, elég”, de ez a bácsit különösebben nem izgatta.
Peti elmondta a monológ tartalmát 2 percben, majd elkezdődött az igazi tűzoltás. 4-en is kipróbálták, hogyan kell a poroltót használni, de szegény Dominiknak, aki egyébként a legmagasabb a kaikan lakók közül, már csak icipici lángocska maradt, de hősiesen megbirkózott vele.
A következő dolog, amit ki lehetett próbálni, az a földrengés szimulátor volt, amit úgy hívtak: Jishin-kun, vagyis Földrengésecske. Mindenki, aki akarta, kipróbálhatta, milyen egy 7-es erősségű földrengés. Hát elég ijesztő volt. Persze mindenki jót szórakozott rajta, de azért ha az ember elképzeli ezt élesben, cseppet sem vicces.
Ezután mindenki átvonult a lobbiba, csak Petit meg engem kaptak el a TV-sek és a riporterek. Kiderült, hogy Petivel nagyjából ugyanazt mondtuk: hasznos dolgokat tanultunk a mai nap folyamán, és hogy ha tényleg megtapasztalnánk, milyen a földrengés, az félelmetes lenne.
Mihelyst végeztünk a TV-s interjúval, odarohant hozzám még két riporter. Az egyik az Asahi újságtól volt, a másikat sajnos nem tudom. Feltettek még pár kérdést, de a legtöbb idő a vezetéknevem helyes lejegyzésével és kiejtésével ment el.
Átviharzottam a lobbiba, ahol videókat mutattak be a földrengésről és a cunamiról. Ezután átvonultunk a kaikan előadójába, ahol már be volt nekünk rendezve egy menedékhely, ahol 15 percig be voltunk zárva. El kellett képzelni, hogy esete van, persze a hangulat kedvéért behúzták a függönyöket. Mindenki ledőlt, próbált „aludni”; persze sokan beszélgettek, Lei Lei-ék hasizomgyakorlatokat és nyújtásokat mutattak be.
Miután letelt az idő, megjöttek a helyi önkéntesek, akik az elmúlt 15 perc élményeiről kérdeztek, meg arról, hogy mi az amit hiányoltunk. Én a futont és mellékhelységet említettem meg. :D
Végül mindenki kapott zöldséges rizst, amit egyszerűen forró vízzel el lehet készíteni. Az íze nem volt meggyőző, de egy hatalmas földrengés és 3 napnyi bezártság után tök mindegy.
Közben megjelent a bácsi, aki pár héttel ezelőtt leszólított a nagy bolt előtt. Elhozta a sok tíz évvel ezelőtt készült magyarországi képeit. Hát, nem gondoltam volna, hogy tényleg eljön. Petivel, Martinnel és Freddel együtt elcseverésztünk Miyamoto sannal. Ha japánul beszélt volna a bácsi, semmi gond nem lett volna, de próbált angolul magyarázni (ez így viccesen hangzik), így a fél órás beszélgetés duplájára nyúlt. Freddel megbeszélték, hogy jövő hétvégén is találkoznak/unk. :D Jeeeee!
A 84 éves bácsi robogóval nyargalt haza
Vacsora után még lementem a lobbiba, kézpingpongoztunk és kártyáztunk a többiekkel, aztán feljöttem skype-olni anyuékkal. Lefixáltunk pár dolgot a decemberrel kapcsolatban. Később sikerült Isivel is beszélnem; végre!
Éjfél körül lefeküdtem aludni, mert holnap 9-re megyek a suliba gyakorolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése