Reggel jó korán felkeltem, kétszer elmondtam a beszédet, aztán útnak indultam biciklivel, magassarkúban. Párszor kértem nem-telefonos segítséget, hogy merre van az a gimnázium, amiben a beszédet fogom tartani. Szerencsére időben megérkeztem.
Egy rakás japán gimnazista várt egyenruhában minket. Letettem a biciklit a tárolóba, de az egyik szervező javasolta, hogy tegyem inkább az előtérbe. Elég hülyén mutatott a folyosón, ahol mindenki jár-kel egy bicikli. Na, mindegy, ők tudják.
Regisztráció után leültem a szintén Óita Egyetemre járó Tei Seiun mellé és beszélgettünk kicsit. Aztán megérkezett még egy diák, az úgyszint kínai Ou Gyokten.
Aztán lement az útbaigazítás, hogyan kell felmenni a színpadra, satöbbi, ezután be is vonultunk a tornaterembe. Egy rakás gimnazista töltötte meg a termet, kissé izgulni kezdtem, ha addig még nem izgultam volna eléggé.
Lassan sorra kerültem. Vicces volt, mert mindenki amikor köszönt a közönségnek, a diákok hangosan, szinte üvöltve, katonásan visszaköszöntek. Ráadásul nekem a témám a „konnichiwa ereje” volt, így aztán még mókásabbnak hatott.
Nagyon izgultam, ezért párszor bakiztam, meg nem igazítottam meg a mikrofont. Később mondták is, hogy kicsit halk voltam. Pedig fontolgattam, hogy feljebb állítsam-e vagy ne. Késő bánat.
Utánam jött a mexikói srác, megjegyzem, rajtunk kívül csak ázsiaiak voltak. Egy vietnámi, a többi mind kínai és koreai. Felvettem a fényképezőjével a beszédét, aztán egy negyed órás szünet volt. Beszélgettünk pár diákkal, aztán kezdődött a második félidő. Elég ügyesek voltak a többiek, egy kínai és egy koreai lány volt szerintem kimagaslóan jó.
Amíg a zsűri meghozta a döntést, tradicionális japán táncot és koto-játékot láthattunk és hallhattunk. Fél óra után meghozták a döntést. Minden résztvevő felvonult a színpadra és izgatottan várta az eredményt.
Először a különdíjakat adták át. Valahányszor meghallottam, hogy nem az én nevemet mondják, örültem is, meg nem is. :D
A három harmadik helyezett közül én lettem az egyik. Nyertem egy oklevelet, 10.000 yent, 1000 yen értékű könyvutalványt és tollakat. Plusz még az útiköltségre és az ebédre is kaptam 1800 yent. Még jó, hogy biciklivel jöttem.
A közös fényképezkedés és a papírmunkák után visszabicikliztem a városba. A 100 yenes boltban véletlenül összefutottam Petivel, de aztán elváltak útjaink.
Itthon nekiálltam a leckeírásnak, de olyan fáradt voltam, hogy muszáj volt ledőlnöm 2 órára. Aztán megint csak tanultam, de aztán fél 8-tól kezdetét vette a próbafőzés. A novemberi egyetemi napokon kókuszgolyót és német almás finomságot fogunk árulni, és ezért kipróbáltuk, hogy működik-e dolog.
Szép lassan elkészültek az ételek. A kókuszgolyó elég jó lett, de hiányzott valami plusz íz belőle. Lehoztam kicsit a pálinkából, ami elvette a tömény margarinos-kakaós ízt. A német almás-hagymás lepény isteni lett! Yukkoval elfeleztünk egyet.
10-re pont összepakoltunk mindent és feltakarítottunk. Közben észrevettem, hogy páran egy hatalmas csótányt kergetnek.
Jonas a gitárzenéjével próbálta megfogni, vagy elűzni? Ez már nem tudom :D Sajnos kudarcba fullad a kísérlete.
10 után feljöttem, megírtam még egy házit, aztán gyakoroltam a számokat a holnapi próbára, végül kidőltem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése