Jelmeztelenül

Reggel felkeltem és bevonatoztam a suliba, mert második órában és ebédszünetben próba volt. Egész jól mentek a számok, bár kicsit ijesztő, hogy ez az utolsó előtti közös zenélés.

Együtt ebédeltem a zenekarral, szóba került, hogy mi lenne, ha kitörne a háború. Elég durva témák merültek fel.

Aztán átmentem Sárihoz, akivel reggel pont összefutottam. Aranyos volt, mert vett nekem a jelmezemhez egy ruhaszárítót, amire fel tudom csíptetni a függönyt. Beszélgettünk egy darabig, közben Sári készítette a malacos jelmezét, amit ő maga varrt. Nagyon ügyes!

4 körül visszavonatoztam, bevásároltam, aztán nekiálltam a jelmezkészítésnek, amit szép lassan fel kellet, hogy adjak. A függöny nem állt meg a helyén.
Közben sushit készítettem és keseregtem, hogy nincs jelmezem. Aztán végül úgy döntöttem, hogy magam köré tekerem a függönyt és a zuhanyrózsát meg a hátamhoz erősítem.
Jeee, sikerült!

Mire leértem már rengeteg jelmezes külföldi és nem külföldi diák gyűlt össze lobbiban. Ment a fényképezkedés, evés-ivás, táncolás.


Felköszöntöttünk a két szülinapost, Sárit és Yukkot, közben megpróbáltuk Katát elérni skype-on, de sajnos nem jött össze.



Mindenki zseniálisan jó jelmezben volt!


10 után elindultunk a PEI-ba, hát elég viccesen nézhettünk ki. Tele volt a pub emberekkel, alig lehetett elférni. Az én jelmezem ráadásul iszonyat kényelmetlen volt. Egy óra után úgy döntöttem, leveszem.


A másik helyen, ami a PEI-jal közösen szervezte a bulit, ment a tánci-bánci, de mivel azért 3000 yent kellett volna fizetni, úgy döntöttem, inkább kihagyom.

Bicikli nélkül

Reggel bevonatoztam a suliba, eléggé lógott az eső lába, szóval lehet, hogy így is úgy is gyalog mentem volna.

Lementek az órák, gyorsan vettem ebédet, aztán csapatostul bevonultunk a tutoros megbeszélésre. Mindenki kapott kajajegyeket, ugyanis árulni fogunk magyar és német finomságokat. Ezeket a kuponokat kell elpasszolnunk jövő péntekig.

A megbeszélés után siettem próbára. Egész jól ment a végére. 4.órában So-ran bushit táncoltunk, utána beszélgettünk Yukkoval meg Tonyval. Kissé hallgatag volt, de a végére feloldódott.

Hazavonatoztam egy kaikanban lakó maláj fiúval, sajnos a nevét nem tudom. Elkísért a 100 yenes boltba, de még mindig nem találtam megfelelő alkatrészt a jelmezemhez.

Mire hazaértem, meg is éhezem.

Este a lányok csajos bulit szerveztek, amire először nem akartam elmenni, de aztán végül mégiscsak ott kötöttem ki. Jókat röhögtünk a csajokkal, láttam Alidát, az indonéz lányt fejkendő nélkül. Nagyon szép lány!


Fél 12-kor hazamentem, mert másnap próbára kellett mennem.

Mama szülinapja és a bicikli incidens

Reggel Mamával együtt bebicikliztünk a suliba, később utolért minket Peti. Lement a két óra, aztán megnéztem a Sound Family koncertjét, ami igazából koncertre csalogatás volt.

Visszapakoltunk a hangszereket a stúdióba, aztán gyorsan megebédeltem, majd rohantam órára. Negyedik órában gyakoroltam a dobot és már egész jól ment.

Megvártam Mamát és Aki kunt; együtt mentünk bevásárolni, ugyanis ma van Mama szülinapi bulija. Én sushival készültem.

A fél 7-es kezdésből 7 óra lett. Megjelent Mama matrózblúzban Tony pedig egy szál alsónadrágban, ugyanis úgy lett meghirdetve a buli, hogy Mama matrózblúzos/meztelen szülinapi bulija.

Aki kun szoknyában

Hamarosan rávetettük magunkat a finomságokra, Mama chijimivel készült. Megtörtént az ajándékozás is, én egy telefonra akasztható macit adtam neki, amibe belehímeztem katakanával, hogy MAMA.


Fél 9-kor felpattantam a biciklire, és elindultam a suliba, ugyanis 9-11-ig próba volt. Ahogy tepertem az iskola felé, egyszer csak azt vettem észre, hogy egyhelyben tekerek. Megint leesett a lánc. Teljesen kikészültem, a lehető legrosszabbkor. Egy vonatállomásra voltam az egyetemtől, és pont láttam a vonatot elmenni. Ekkor jött velem szembe Peti, akinek akkor fejeződött be az edzése. Rendes volt, mondta, hogy használjam csak a biciklijét, de inkább a vonat mellett döntöttem.

Nagy futás után háromnegyed órás késéssel beestem a próbaterembe. Hát ezek után nem ment valami jól a zenélés. Az utolsó járattal visszajöttem a városba. Hazafele menet leszólított két japán srác, de szerencsére sikerült leráznom őket. Azért néha kicsit félelmetes egyedül mászkálni az állomás környékén. Ezért jó a bicikli.

Szerencsésen hazaértem, de azt állíthatom, engem utálnak a biciklik.

Próba és ajándékvásárlás

Reggel bebicikliztünk Petivel a suliba, aztán végigültük a két órát. A szünetben gyorsan kinyomtattam a Seikyós papírt, amit ebéd után be is vittünk az irodába, bár nem igazán értettük, mit kell vele csinálni.

Harmadik órában próbánk volt, de szegény Mana késett, mert elrontotta a gyomrát. Úgy nézett ki, mint egy meggörnyedt vénasszony. Legszívesebben hazaküldtem volna, de mint kiderült, ezután még megbeszélése és tánca is lesz.

Zenélés után hazaindultam, és közben beszereztem Mama, Yukko és Sári ajándékát, ugyanis mindhármuknak a héten van a szülinapja. Mamának egy kulcstartós macit vettem, amire ráhímeztem katakanával, hogy MAMA. Yukkonak egy szép hajgumit, Sárinak pedig egy japán tiszteleti nyelves könyvet vettem; nem mintha bunkó lenne, csupán csak az a szakterülete. :D

Megcsináltam a házik egy részét, aztán próbáltunk Petiékkel tanulni a 4-es nyelvtanra, de elég nehezen ment. Végül mindenki ment a dolgára.
Elolvastam az 5-ös olvasás szövegét, válaszoltam a kérdésekre, aztán mentem csicsikálni.

Tanulás, dobolás, jelmezkészítés

Reggel nekiálltam megírni a házikat és gyakorolni az új számot. Még van mit csiszolni rajta.

Ebéd előtt elmentem befizetni a biztosítást és elmentem a százyenes boltba, hogy beszerezzem a halloween jelmezem kellékeit. Aki látta a Karate Kölyköt (a régebbit), az már lehet, hogy sejti, minek öltözöm.
ZUHANYFÜLKÉNEK :D


A bevásárolt alapanyagból elkészítettem a zuhanyrózsát, már csak a függönyt tartó „karnis” rész hiányzik. Tuti fix, hogy senki se fog felismerni.

Folytattam a tanulást, mert elég sok lecke lett feladva. Hajmosás után mentem is aludni.

Paprikás csirke és a váratlan poszter készítés

Reggel miután felkeltem, gyorsan megfőztem a paprikás csirkét, közben kitakarítottam, mert délre jött a két japán „lány”. Sikerült időben elkészülnöm.

Először Mayumi érkezett meg, hozott nekem kis ajándékot, meg teát, nagyon rendes tőle. Hamarosan megérkezett Hiromi is, és nekiálltunk ebédelni.


Jókat beszélgettünk, Mayumi mesélt a munkahelyéről, ahol filippínókat próbál tanítani arra, hogyan kell a számítógépet bekapcsolni.
Három körül hazamentek a csajok, és közben jött egy levél, hogy „ugye nem felejtettük el a mai poszter készítést?”, összeszedelőzködtem és betekertem a suliba.

A mi csoportunkból csak a tutorok, Sári és Aki kun jöttek el; a két utóbbi diák a kampuszon lakik. Lényeg a lényeg, a kaikan lakók közül csak én jelentem meg.

Bő két órát rajzolgattuk a plakátokat, a végén már mindenkinek tele volt a hócipője, de nem adtuk fel.

Hazabicikliztem, aztán megvacsoráztam. Este még tanultam kicsit, és elég hamar elaludtam.

Tanulás és izakaya

Elég hamar felébredtem, így volt időm foglalkozni a házi feladattal és az Independent Research Project anyagával.

Mivel maradt még egy szám, amit nem gyakoroltam, így annak is nekiláttam, bár nem túl egyszerű dal.

Délután bevásároltam a holnapi paprikás csirkéhez, mert jön át Mayumi és Hiromi. Hirominak születésnapjakor megígértem, hogy főzök neki valami magyarosat.

Este elmentünk Mamával japán izakayába (pub-féleségbe), ahol kipróbáltunk pár koktélt és mindenféle finom japán ételt ettünk. A visszafele út már elég nehézkesen ment, Mama nem volt biztos benne, hogy tud „vezetni”. A nagy hidegben hazatekertünk, aztán mentünk aludni.

Fukuoka - álmos előadás

Reggel 7-kor volt a találkozó az Óita állomáson, így aztán fél 6-kor szépen felkeltem, felvettem a csinos ruhámat és bebicikliztem a központba. Hál Istennek nem esett az eső.

Találkoztam a fiatalabbik főnökkel és a többiekkel, majd nekivágtunk a nagy útnak. 2 óra múlva megérkeztünk Fukuokába, ahol megkaptuk a taxi pénzt, és jót hülyültünk azzal, hogy „na, akkor most futás!”. A főnöknek meglepő mód tetszett a poén, de azért hozzátette, hogy ezzel neki el kell számolnia.

10 perc taxizás után megérkeztünk egy iskolába, ahol már rengeteg japán diák gyűlt össze. Egy hatalmas előadóban a földön ülve hallgattuk végig az össznépi előadásokat, majd ebéd után kezdetét vette a csoportos prezentáció. Először elmondtam, milyen a cserediák élet, voltak-e nehézségeim.


Ezután megtartottuk az előadásunkat. Szép lassan elkezdtek bombázni a kérdéseikkel az emberek. Miután kis csoportokat alkottunk, összefoglaltuk a prezentációval kapcsolatos gondolatainkat és azt, hogy hogyan lehetne a japánok és a cserediákok közötti kapcsolatot szorosabbra fűzni.


Ezután végighallgattunk még egy csoportos előadást, aztán ismét összegeztük a hallottakat. Végül az össznépi megbeszélésnél egyetemenként megosztottuk a véleményünket mindenkivel.


Elköszöntünk a többiektől, majd taxiba ültünk és elmentünk az állomásig. Egy órácskát ajándékokat néztünk, aztán a következő vonatra felültünk és visszajöttünk Óitába.
Hazabicikliztem, kiosztottam a Fukuokában vett sütiket :D

Miután bezárt a lobbi, elindultunk a PEI felé. Mivel Al-nek nem volt biciklije, mindenki tolta a bringáját. Velünk jött Homono is, a fakacsa, mert még nem volt japán pub-ban.
Úgy tűnt, mint aki élvezi az utat. Egyszer még fel is röppen a fára örömében.


Mindenkivel lepacsizott, ráült az emberek fejére. Mamától még egy hatalmas puszit is kapott.



Ez pedig nem egy kalap, hanem egy kígyó, ami lenyelt egy elefántot.


A hatalmas kacsatáncoltatás után hazaindultunk, csak éppen eltűnt Homono. Kicsit aggódtunk érte. Lehet, hogy valaki elrabolta? Mondjuk már nagy kacsa, de azért aggódtunk érte.

4 körül megindultunk a kaikan felé, és a szokásos Mekis kör után hazamentünk.

Szünetmentes péntek

Reggel vonattal mentem suliba, mert szakadt az eső. Lement a két óra, utána siettem a próbaterembe, mert ebédszünetben és harmadik órában próbám volt.

Egész jól mentek a számok, szerintem szépen össze fognak állni az egyetemi fesztiválra.

Próba után találkoztam a Seikyós lánnyal, akivel tartjuk majd a kiselőadást Fukuokában. Kijavította a szövegemben a hibákat, annyira nem volt vészesen sok. Ő is elmondta nagyjából, miről fog beszélni.
Ezután kinyomtattam az előadás tartalmát és találkoztam Sárival.

Beszélgettünk kicsit, majd nekiindultunk a bevásárlásnak a szakadó esőben. Elvonatozunk a boltig, ahol beszereztük a palacsintához szükséges alapanyagokat.
Visszamentünk a koleszbe és nekiálltunk sütögetni. Sajnos eléggé késésben voltunk, de a palacsintákat nem lehet sürgetni. Közben Sári kikeverte a pudingokat, és elkészítettük Hyerim szülinapi tortáját is, aminek a tetejére egy műanyag bogarat tettünk, ugyanis megígértem Hyerimnek, hogy kap tőlem csótánytortát, amit úgy szeret.
Szegény koreaiak kolesza nagyon mocskos és sok a csótány, hatalmas méretű százlábú. Gondoltam hasznosítani lehet az épület ezen előnyét.


Bő félórás késés után beestünk Hyerim szobájába. Szegény skacok már eléggé éhesek lehettek, legalábbis ezt olvastam le az arcukról. Tudok koreaiul! :D


Lakoma közben beszélgettünk, jókat röhögtünk. Itt éppen Hyon egy csoki reklámot mutat be. :D


Eljött Yúji és Ma-kun is, akikkel szintén nagyokat nevettünk. Sajnos mivel holnap Fukuokába kell mennem, eljöttem az utolsó vonattal.

Hazaértem és zengett az egész kaikan a kaikan lakók hangjától. Benéztem még Márióék szobájába, akik elmesélték milyen volt az „Epic Meal Party” A lényeg az, hogy sok finom japán ételt készítettek és egymás tetejére hányták. Mindenki evett belőle:


Közben Maxék elkezdtek sztiptízelni, ekkor Mamával úgy döntöttünk, hogy megyünk aludni. Szegény, kicsit megsértődött, de meg is értem.

Négy óra munka, két óra tanulás, két óra szórakozás

Reggel ismét bebicikliztünk a suliba, az első két óra után megpróbáltuk kinyomtatni a recepteket sikertelenül.

Együtt ebédeltem Yukkoval, aztán Petivel ismét nyomtatni mentünk. Végre sikerült. Megbeszéltük, hogy a 3.óra után elvisszük a Seikjóba. Miután vége lett az órának, ettük Sárival egy jégkrémet, aztán Petivel leadtuk a recepteket.

A negyedik órában a „várva-várt” IR (Independent Research) konzultáció volt, amiben az isin-denshin témát taglaltuk, hogy miként lehetne kérdőíveket gyártani. Nagyon sok hasznos tippet adott Kumamoto tanárnő, remélem haladni fogok a témával.

Óra után hazabicikliztem és nekiálltam írni a szombati kiselőadás szövegét. Mikor végeztem a ppt-s résszel, lementem a lobbiba és ott folytattam az 5 perces cserediákok életéről szóló előadásom piszkozatának megírását.
Egy kicsit átment pingpongozásba, de végül is elég szépen haladtam a tervezett dolgokkal.
Aztán egy újabb leleményes játékot találtam ki Márióval. A tollas-golfot. Tollas ütővel pingponglabdát löktünk meg, ami egy CD közepén állt, és egy két lábra állított gó- vagy sakktáblába kellett betalálni. Nekem elég hamar sikerült és viszonylag messziről. Peti is beállt, majd a francia Yaniku.

10 után még beszélgettünk, aztán feljöttem befejezni az előadást, végül elpróbáltam még a számokat párszor, aztán lefeküdtem aludni.

Próba és a furcsa pingpong party

Reggel bebicikliztünk a suliba. Miután lementek az órák, megebédeltem a skacokkal, aztán indultam a próbára.

Jobban mentek a számok, mint gondoltam. Mindenki bénázott, de egész jól szólt. Megbeszéltük, hogy ezen a héten pénteken, jövő héten pedig hétfő kivételével minden hétköznap próbálunk egyszer vagy kétszer.

Sajnos a negyedik órában kiselőadásra kellett beülnünk, amiről tegnap tájékoztattak: ne felejtsétek, holnap lesz a szeminárium. Szerintem erről nem kaptunk korábban értesítőt. Egy angol professzor (?) tartott kiselőadást a japán oktatásrendszer változásáról és a jelen oktatási rendszerről. Érdekesnek érdekes volt, de elég fáradt voltam, hogy teljesen végighallgassam japánul a szemináriumot.

Miután vége lett, hazabicikliztem és vacsora után nekiálltam a fogalmazásnak és a nyelvtan leckének. Kiötöltem, hogy az Independent Research órára az eddig elolvasott tanulmányokat viszem be, hátha az jó kiindulási alap.

8 körül találkoztunk a lobbiban Petivel, mert a Seikyós főnök mondta, hogy jó ha holnapra bevisszük a japán nyelvű magyar ételrecepteket. Mivel a közös fordítás nem ment, ezért úgy döntöttünk, inkább pingpongozunk tanulás helyett.
Először csak simán, aztán széken ülve - ez lett a para-pingpong. Meglepően nehéz volt így játszani. Később nehezítettünk a dolgon, mindenféle tárgyakat helyeztünk az asztalra. Az én oldalamon volt egy kosár, amibe a többi labda volt beletéve. Amikor ebbe ütötte bele a Peti a labdánkat, lottósorsolást játszottam.
Azt hiszem, mi magyarok mindig valami pihentagyú játékkal rukkolunk elő. Tine, amikor hallott a Para-pingpongról, sírt a nevetéstől. :D

10 után felvonultunk a szobánkba, én megírtam a maradék nyelvtant és a receptet, aztán lefeküdtem aludni.

Szónokverseny és főzőcske

Reggel jó korán felkeltem, kétszer elmondtam a beszédet, aztán útnak indultam biciklivel, magassarkúban. Párszor kértem nem-telefonos segítséget, hogy merre van az a gimnázium, amiben a beszédet fogom tartani. Szerencsére időben megérkeztem.

Egy rakás japán gimnazista várt egyenruhában minket. Letettem a biciklit a tárolóba, de az egyik szervező javasolta, hogy tegyem inkább az előtérbe. Elég hülyén mutatott a folyosón, ahol mindenki jár-kel egy bicikli. Na, mindegy, ők tudják.

Regisztráció után leültem a szintén Óita Egyetemre járó Tei Seiun mellé és beszélgettünk kicsit. Aztán megérkezett még egy diák, az úgyszint kínai Ou Gyokten.
Aztán lement az útbaigazítás, hogyan kell felmenni a színpadra, satöbbi, ezután be is vonultunk a tornaterembe. Egy rakás gimnazista töltötte meg a termet, kissé izgulni kezdtem, ha addig még nem izgultam volna eléggé.


Lassan sorra kerültem. Vicces volt, mert mindenki amikor köszönt a közönségnek, a diákok hangosan, szinte üvöltve, katonásan visszaköszöntek. Ráadásul nekem a témám a „konnichiwa ereje” volt, így aztán még mókásabbnak hatott.
Nagyon izgultam, ezért párszor bakiztam, meg nem igazítottam meg a mikrofont. Később mondták is, hogy kicsit halk voltam. Pedig fontolgattam, hogy feljebb állítsam-e vagy ne. Késő bánat.


Utánam jött a mexikói srác, megjegyzem, rajtunk kívül csak ázsiaiak voltak. Egy vietnámi, a többi mind kínai és koreai. Felvettem a fényképezőjével a beszédét, aztán egy negyed órás szünet volt. Beszélgettünk pár diákkal, aztán kezdődött a második félidő. Elég ügyesek voltak a többiek, egy kínai és egy koreai lány volt szerintem kimagaslóan jó.

Amíg a zsűri meghozta a döntést, tradicionális japán táncot és koto-játékot láthattunk és hallhattunk. Fél óra után meghozták a döntést. Minden résztvevő felvonult a színpadra és izgatottan várta az eredményt.



Először a különdíjakat adták át. Valahányszor meghallottam, hogy nem az én nevemet mondják, örültem is, meg nem is. :D

A három harmadik helyezett közül én lettem az egyik. Nyertem egy oklevelet, 10.000 yent, 1000 yen értékű könyvutalványt és tollakat. Plusz még az útiköltségre és az ebédre is kaptam 1800 yent. Még jó, hogy biciklivel jöttem.



A közös fényképezkedés és a papírmunkák után visszabicikliztem a városba. A 100 yenes boltban véletlenül összefutottam Petivel, de aztán elváltak útjaink.

Itthon nekiálltam a leckeírásnak, de olyan fáradt voltam, hogy muszáj volt ledőlnöm 2 órára. Aztán megint csak tanultam, de aztán fél 8-tól kezdetét vette a próbafőzés. A novemberi egyetemi napokon kókuszgolyót és német almás finomságot fogunk árulni, és ezért kipróbáltuk, hogy működik-e dolog.


Szép lassan elkészültek az ételek. A kókuszgolyó elég jó lett, de hiányzott valami plusz íz belőle. Lehoztam kicsit a pálinkából, ami elvette a tömény margarinos-kakaós ízt. A német almás-hagymás lepény isteni lett! Yukkoval elfeleztünk egyet.


10-re pont összepakoltunk mindent és feltakarítottunk. Közben észrevettem, hogy páran egy hatalmas csótányt kergetnek.
Jonas a gitárzenéjével próbálta megfogni, vagy elűzni? Ez már nem tudom :D Sajnos kudarcba fullad a kísérlete.


10 után feljöttem, megírtam még egy házit, aztán gyakoroltam a számokat a holnapi próbára, végül kidőltem.

Álmos, álmos, álmos

Reggel, mielőtt bementem volna első órában próbálni, megnéztem a postaládát, amibe elvileg Peti beletett valami ajándékot, amit a rizsföldekről hozott.

Egy üzenettel ellátott csomagocska volt. Ahogy jobban megnéztem, egy WC papírba becsomagolt izének tűnt. Az alábbi meglepetést kaptam:

Katinak, szia, voltam a rizsföldön. Omijageként (szuvenírként)
egy darab KAKIT hoztam neked - mert ezt érdemled :P Peti

A kaki nevű japán gyümölcs

Fáradtan, de sikerült gyakorolnom a suliban a dobot, aztán elmentem a TO-ra, hogy kérjek könyveket, meg mindenféle segédeszközt a novemberi szimpóziumomhoz. Kaptam egy köteg olvasnivalót, hát a felét sem fogom tudni elolvasni, azt hiszem.

Később leültem a többiekkel beszélgetni és átnéztem a kiselőadásomat, amit szombaton fogok tartani, de ma van a megbeszélése.

1-kor találkoztam a seikyós lánnyal és átfutottunk mindkettőnk diáit. Kiderült, hogy még egy 5 perces monológot meg kell írjak. Mit ne mondjak, elég durva lesz ez a pár hét.

A megbeszélés után hazabicikliztem, és gyakoroltam a beszédemet, amit holnap fogok mondani.

Este fele a lobbiban megbeszélése volt Yukko-éknak, utána egyszer neki is felmondtam a szónoklatomat. Játszottunk és hülyéskedtünk 10-ig, aztán a szobámban még párszor elgyakoroltam a szövegemet, aztán próbáltam hamar elaludni.

Mushi ryóri - onszengőzben főtt finomságok

Sikerült felkelnem fél 9-kor, aludtam vagy két órát, tornáztam és elindultam gyalog az állomásra, ugyanis a biciklim lánca még mindig nem volt a helyén.

Találkoztunk Yukkoval, Mamával és az ő tutorával, Mikuval. Elvonatoztunk Beppuig, ahonnan felbuszoztunk a „poklok” közelébe.

Kiderült, hogy nem muszáj ott megvenni az ételt, vihetünk magunkkal bármit, amit meg akarunk párolni a gyógyvíz gőzében.



Betettük a zöldségeket és a pipi husit a gőzbe és 10-20 perc alatt el is készült. Isteni finom volt a hagyma, a krumpli és a tök. A hús is puha és ízletes lett.


Hogy ne csak a gyomrunkat, de a testünket is kényeztessük, vettünk egy fél órás lábfürdőt. Először oda ültünk, ahonnan előtört a meleg víz. Éppen hogy csak bele tudtuk mártani a lábunkat. Később átvonultunk a kevésbé forró részre.


Ezután felsétáltunk a parkba, ott beszélgettünk még kicsit, majd a buszmegálló felé menet megettünk egy-egy isteni finom fagyit.

A wc tábláin egyszarvú ördögfigurák vannak.
A legjobb a zöld mozgáskorlátozottaknak fenntartott...

Ez egy iható onszen-víz reklámjának tökéletes lenne

Miután visszavonatoztunk Óitába, csináltunk purikurát. Ez lett a végeredmény. Hogy jó-e vagy sem, ki-ki maga döntse el.


Visszasétáltunk a kaikanig, ott pingpongoztunk a csajokkal, és Mama szobájában folytattuk a beszélgetést. Mivel eléggé elfáradtam és még leckém is volt, visszajöttem a szobámba.


Miután végeztem mindennel, beszéltem Isivel skype-on és lementem kicsit beszélgetni és pingpongozni a többiekkel.

10 után anyuékkal beszéltem, majd egy kiadós hajmosás után beestem az ágyba.

Mandarinszüret

Reggel 8:20-kor volt a találkozó a többiekkel, már benn állt a busz, amivel kirándulni mentünk. Mama kissé késésben volt, így rácsörögtem, hogy igyekezzen; és mit ad Isten? Megjavult a telefonom. Hallottam Mama hangját és ő is az enyémet.

Kiderült, hogy olyan sok az új diák, hogy 3 buszra osztottak minket. Beppuban mindenki csatlakozott a tutorához, de mivel mi előző félévben is voltunk már ilyenen, ezért mi Mamával egymás tutoraivá váltunk.

Az első megálló egy templom volt, ahova elég meredek lépcső vezetett fel. Hirtelen egy rákocska bújt elő a kövek közül. Hogy mit keresett a hegyek közt, fogalmam sincs. Gondolkozási időm nem is maradt, ugyanis egy japán srác felsikoltott mellettem.


Lenéztem a lába elé, és valami hosszú gusztustalan kékes színű piócajellegű valami kúszott a földön. Vááá! Kiderült, hogy az itteni giliszták ilyenek. Hát, ezzel kis halat nem lehet fogni.
Mamának annyira tetszett, hogy még meg is simogatta az egyiket. Szegény állat megijedt a kedveskedéstől.


A Monjúsen-ji nevű templomba befelé menet kaptunk egy fatáblát, amire fel kellett írni a nevünket és a kívánságunkat, majd egy buddhista pap jól megáldott minket három hatalmas csapással a hátunkra. Szerintem be fog lilulni holnapra.


Aztán néztük azt a Buddha szobrot (bár szerintem Bódhiszattva volt, amit 20 évente lehet megtekinteni. Nagyon szép és nagyon régi volt. Ez igazi szakértői kommentárszerűre sikerült. :D

Beszélgettünk Yúvel és Shiibával, hogy ma megyünk a PEI-ba, erre Yú mondta, hogy a PEI nem japánnak való. Szép lassan kiderült, hogy sosem volt még abban a bárban, csak a képek alapján úgy gondolta, nem túl jó hely.

Ezt követően ebédelni vittek minket, ahol incsi-fincsi rántott zöldséget, leveseket és desszertet kaptunk.



A nagy lakoma után buszra pattantunk és a Fugtago nevű templomba mentünk, ami „ikreket” jelent. Ez is egy hegyi templomkomplexum volt, ami mellett kő Buddhákkal díszített barlangot lehetett megtekinteni. Mesés és misztikus hangulata volt a sziklák közt csörgedező pataknak és a közelében levő szentélynek.



Végül megérkeztünk a várva-várt mandarinszüret helyszínére, ahol rögtön ki is szúrtuk a Kata által lencsevégrekapott hatalmas sárga-fekete-piros hátú pókokat.


A helyszínen korlátlanul lehetett válogatni és enni a mandarinból, és lehetett venni is. Kilója 200 yen, ami igazán baráti ár.


A közel egyórás mandarinevés és trágyában való lépkedés után hazavittek minket busszal.

Kiosztottam pár gyümölcsöt a kaikan lakók között, akik nem jöttek a mai túrára, aztán felmentem a szobámba vacsorázni és tanulni.

9 körül lementem a lobbiba. Pingpongoztam és tollasoztam a skacokkal, aztán hamarosan elindultunk a PEI felé. Kó és még páran a Mamáék szobájában ivós játékot játszottak, szerencsére sikerült elkerülni azt, hogy csatlakozzunk hozzájuk.

A PEI elég kihalt volt, de egy fél óra múlva megérkeztek Alék is, és jött Yú is, ami meglepő! Hajnalig táncoltunk, Yú is csatalakozott hozzánk. Néha kimentünk levegőzni. Ilyenkor Tine mindig összebarátkozott teljesen ismeretlen japánokkal és odahívott engem, hogy tolmácsoljak. :D

Fél 5 körül megindultunk haza, a szokásos mekis kör és a szokásos „véletlenül összefutunk Al-lel a mekiben” után visszaballagtunk a kaikanba. Azonnal ledőltem aludni, ugyanis 10-kor van a találkozó Yukkoékkal. Megyünk Beppuba.