Seikyós nomikai

A cím kissé érthetetlen lehet, de majd később kifejtem.

Reggel bebicikliztünk Petivel a suliba. Kicsit szemerkélt az eső, de sebaj. A Mamachantól kapott bicikli egész jól szuperált, így lehet, hogy megkérem Mamát, adja nekem.

"Korlátlanul használható! - mozgáskorlátozott WC" - nagyjából így lehetne
magyarra lefordítani eme tábla kelletlen iróniáját

Lement a két óra, utána megebédeltünk. Márió ma öltönyben jött, ugyanis az Így jártam anyátokkal című sorozat egyik szereplője október 13-át tette meg a Nemzetközi Öltönyviselés Napjának. Vagy valami ilyesmi. Sajnos nem curryt evett :D


A harmadik óra nagyon jó, az egyetlen előadás, ami elgondolkodtató. Óra után kiderült, hogy lehet jelentkezni mandarinszedésre, amire az új diákok mennek, és Mamával azonnal jelentkeztünk is. Ez az a hely, ahol tavaly Kata egy hatalmas sárga-fekete pókot fényképezett nekem. :D Már alig várom.

Ezután hazatekertem, de útközben éreztem, hogy valami nem stimmel a hátsó kerékkel. Teljesen leeresztett. Johannes segítségével felpumpáltam a problémás gumit, remélem a továbbiakban rendben lesz. Mindenesetre gyanús.

Megírtam a leckéket, felmondtam kétszer a majdnem teljesen megtanult beszédemet, aztán elindultam Petivel a Seikyós nomikai-ra. A Seikyó az a „HÖK”, ahol Petivel dolgozunk, az utóbbi szó pedig ivászatot jelent. Tegnap előtt a főnök meghívta rá Sárit is, de mivel kiderült, hogy 2500 yen, ezért Sári visszamondta. Megértem.

Az állomáson találkoztunk a kínai csodaaranyos lánnyal, akit mindenki japánnak néz. Megérkeztek a többiek is, így aztán elindultunk a hely felé.
Az étterem egy alagsorban volt, bejutni pedig egy icipici elhúzható tolóajtón át lehetett. Kicsi Aliz csodaországban hangulatom támadt.

Számokat húztunk és az alapján ültünk le. Én egy lányos asztalhoz, míg Peti egy fiús asztalhoz került, amire nem volt túl nagy esély, de mégis így alakult.


Jókat beszélgettünk, közben rendeltünk a finomabbnál finomabb ételeket. Idióta fantázianevű koktélokat ittunk hozzá, aminek a legtöbbje édesítőszeres bodzaszörp ízű volt.
Előjött a barát téma, ami általában lányok közt gyakran megesik, de nem tudom, miért kell ennyire szégyenlősködni. Az 5-ből csak egy lánynak volt párja, az is fülig elvörösödött, amikor mesélt róla. Kértük, hogy mutasson képet, de azt mondta, nincs nála. Khmmm…


Fél 10 körül véget ért a korlátlan étel- és italfogyasztás. Mindenki fizetett, csak mi nem. Kiderült, hogy ez alkalommal ők állják a cechet.

Visszagyalogoltunk az állomásig, ott elköszöntünk a többiektől, majd biciklire pattantunk és hazatekertünk… de a hátsó kerekem megint lapos lett. A kaikan előtt találkoztunk Freddel, akinek meséltem a problémáról, erre vissza akarta adni a biciklimet, ami egyébként anno az ő biciklije volt, csak a földrengés miatt vissza kellett mennie Amerikába, így Katának adta a kulcsot, aki meg nekem adta azt. :D
Remélem 8-kor kinyit a lobbi, mert csak ott van pumpa; bár nem túl sanszos.