Hazautazásom története

Reggel 5 előtt keltem, amennyire lehetett csendben felöltöztem, összepakoltam, hogy ne ébresszem fel a szobatársamat. Kint még pakolgattunk Petivel, aztán elindultunk a reptérre.

Sikerült elérni az első metrót, aztán beállni a helyes kapuhoz a reptéren. A sok csomag miatt tele volt mindkét kezem, azt sem tudtam, hol vagyok. Egyszer csak kiszúrtam az sorban mögöttünk lévő asztalon egy magyar útlevelet. Kicsi a világ!
Aztán rájöttem, hogy valószínű a Peti hagyta ott. Milyen szétszórt! Hát nem! Én felejtettem ott! :D Igen, jellemző. Az útlevelem és a repülőjegyem is ott maradt. Még jó, hogy Japánban vagyunk és senki sem nyúlt hozzá. :D


1 óra múlva megérkeztünk Tokióba, ahol 2 órát vártunk. A becsekkolásnál mondtuk, hogy a csomagjainkat pakolják be, mert még Fukuokában figyelmeztettek rá, hogy ezt mondani kell.

Fincsi volt. Peti tejes teát ivott

Később felszálltunk a British Airways nagy gépére, ahol már sok fehér népség volt. :D Furcsa látványt nyújtott. Meg aztán angolul beszéltek!


A több mint 10 órás út alatt zenét hallgattunk, filmet néztünk és beszélgettünk. Kaptunk enni, inni, de aludni azt nem bírtunk. Nekem sikerült egy fél órácskára lehunyni a szememet.


Megérkeztünk Londonba, ahol 4 órát kellett várni a csatlakozásra. Elég sok idő elment a pénzváltással, ugyanis csak papírpénzt váltanak be yenből. Euróval is lehetett volna fizetni, ami Petinek volt, csak abból fontban adtak volna vissza, ami nem éri meg. Összedobtunk egy-egy ezer yenest, aztán vettünk enni, inni az egyik boltban. Az utolsó egy óra pokoljárás volt. Mindenféle nyelven beszéltek az emberek, mindenféle ruhában voltak, ráadásul elég álmosak voltunk.

Mikor felültünk a gépre, szinte csak magyarok voltak. Furcsa volt ennyi embert hallani, amint az anyanyelvünket beszélik. Mikor leszálltunk a gépről, mindketten izgultunk. Nem tudjuk, miért.

A csomagunk kicsit lassan érkezett meg, féltünk is, hogy elveszett, de szerencsére nem volt semmi baj. A gép órája szerint késve érkeztünk, de a pilóta azt mondta, hamarabb landolunk a tervezettnél, így aztán nem tudtuk, melyiknek higgyünk.

Anyu és Apu már kinn vártak, Peti elé is kimentek a szülei meg az öccse. A nagy ölelkezések után elindultunk haza. Nagyon jó volt újra látni a családot! Értünk jött a Tomi autóval és elég hamar hazaértünk. Kuchi, a kutyánk alig ismert meg, biztos sok egyéb szag volt rajtam, aztán megszelídítettem. :D



A nappaliban a kedvenc csokim fogadott egy szívecskével: üdvözlünk a Helfenbein lobbiban. :D Otthon, édes otthon!


Köszönöm mindenkinek, aki olvasott! Csodálatos egy évet tudhatok magam mögött. Remélem még visszajutok a Japán nevű mesés országba, hogy újra találkozhassak a kinti barátaimmal és láthassak új szépségeket. Hiányozni fog a kinti élet, a nyugalom, a stressz mentesség, a közbiztonság, az ételek és a természetközeliség!
Köszönöm ezt az egy évet!!!

Viszlát Óita, viszlát barátok!

Reggel nagy nehezen bepakoltam, közben megérkezett Sári és beugrott még Al is óra előtt elbúcsúzni tőlem. Aaaaaaaaaal!!! Sári nagyon aranyos volt, kitöltetett pár kérdőívet helyettem a könyvtárban.

Közben megjött Hiromi és Mai is. Befutottak Yukkoék. Mindenkinek odaadtam az ajándékát, aztán pakolásztam tovább. Sári segített levinni a cuccokat a lobbiba. Közben nem volt időm Mimata san mozaik képét összerakni, így egy nagy méretű képet választottam helyette.

Peti is összekészülődött, megvolt a csoportkép, aztán nem bírtam tovább. Elbőgtem magamat. Utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy elfelejtettem leadni a biciklikulcsot a gondnok néninek.
Szerencsére többen is kocsival voltak, így mindkettőnket el tudtak vinni a buszállomásra. Sári nagyon aranyos volt, kinyomtattatta a képet, amit Mimata sannak szántam.


Mire kiértünk az állmásra, már ott várt Mimata san, aki éppen Sárival beszélgetett. Megjöttek a többiek és nagy sírás-rívás közepett elbúcsúzkodtunk. Jaj, nagyon fognak hiányozni a skacok!


Mimata santól kaptam egy sárga sálat a másik helyett, nagyon szép! Jaaaaaaaj!!! Nehéz volt elszakadni!


Bebuszoztunk Fukuokába, de később kiderült, hogy hamarabb szálltunk le, így a rengeteg csomaggal még metrózni és gyalogolni kellett egy végeláthatatlan aluljáróban. Olyan volt, mint a pokol. Szerencsére Peti segített. Fél óra gyaloglás után megérkeztünk a szálláshelyünkre, lepakoltunk, aztán elindultunk várost nézni.



Rengeteg csodaszép templomot és szetélyt láttunk! Még hogy nincs semmi Fukuokában, csak plázák! Szebbnél szebb helyeken jártunk, ráadásul az idő is tökéletes volt.

Este megvacsoráztunk a vigalmi negyedben, nagyon jól laktunk.


Elsétáltunk a Canal Cityhez, megnéztük a szökőkutakat, aztán visszamentünk a városba. Szerettünk volna Pachinkózni, de olyan hangzavar volt, hogy a játékszabályokat sem tudtuk megkérdezni, így aztán visszamentünk a szállásra.


Este még beszéltem Mimata sannal telefonon, mert mondta, hogy valamit akar mondani, de aztán semmi extrát nem tudtam meg. :D

Lefürödtem, aztán próbáltam volna aludni, de a koreai lány szobatársam még nem jött vissza. Egy idő után meguntam, aztán ledőltem. Éjfél körül megérkezett egy másik társaság is a földszinti szobák valamelyikébe. A kisgyerek úgy üvöltözött, mintha otthon lenne. Próbáltam az ágyból félálomban pisszegni, de nem valószínű, hogy meghallották. :D

A szobatársam, ha már benn volt, biztos meghallotta az emeletes ágy alsó szintjén. :D

African Safari és az utolsó Sushiróóóóóó!

Reggel korán keltem, hogy már tudjak pakolni. Egy csomó mindent levittem a lobbiba, ami már nem kell. Nem gondoltam volna, hogy ennyi szemét és cucc van a szobámban! Hova fért ennyi dolog?! :D

Írtam mindenkinek e-mailt a telefonomról, hogy már csak a rendes mail címemre írjanak. 10 körül találkoztam Yukkoval, felmondtuk a szerződést az AU nevű mobilszolgáltatónál, aztán Peti figyelmeztetésére a biztosítást is. Szerencsére nem húzódott el sokáig, és visszakaptam 3000 yent. Közben megérkezett Miku, Ichiko és Akari, akik egy Rent A Car autóval be is álltak a parkolóba.

Fél órás szerencsétlenkedés után, sikerül visszamenni a főútra, ahonnan a legegyszerűbb volt eljutni a beppui African Safariba. Sajnos Miyazaki megye messze volt, de nem bántam meg, hogy nem oda mentünk.


Megérkeztünk a hegy tetejére, ahol elefánt és oroszlán alakú buszok vártak minket. Mindenki éhes volt, ezért gyorsan bekaptunk egy-egy hot-dogot, amit hatalmas fagyi csodával zártunk.


Felszálltunk az elefánt alakú buszra és kaptunk állateledeleket, amit a busz rácsán keresztül egy hosszú harapófogóval ki lehetett adni az állatkáknak.


Adtunk enni a macinak, kosoknak, oroszlánoknak, bölényeknek, amiknek rendkívül hosszú és gusztustalan volt a nyelvük, no meg a zsiráfoknak.


Róluk elég sok érdekes információt tudtam meg. Először is 5 szarva van, de ebből 2 nagyobb, ezért nem vesszük észre a többit. Kérődző állat. Azon a hosszú nyakon furcsa lehet, hogy fel-alá megy a kaja. Állva alszik, naponta csak 1 órát, de azt is 10 percre lebontva.
Alig ül le, azzal a hosszú lábbal én sem tenném. A legdurvább, hogy amikor sétál, akkor nem felváltva lépked, hanem ugyanazon az oldalon lévő első és hátsó lábával halad előre. Nagyon furcsa látvány.


A szafarizás után mentünk álltasimogatóba és megnéztük a szuveníreket.


A következő állomás egy onsen-falu volt, de sok mindent nem tudtunk csinálni, ezért lementünk a Tanoura Beachre. Játszottunk a hajón, futkároztunk a homokban, átmentünk a kis szigetecskére. Nagyon jól sikerült ez a nap.



Miután nagy nehezen sikerült leadni a kocsit, elmentünk purikurázni. Elég aranyos képek születtek, majd felragasztgatom ide-oda.


Visszabicikliztem, pakolgattam, addig a Yukkoék elgyalogoltak a Kaikanig, ahonnan indultunk is tovább a Sushiróba. Ettem jó pár sushit és 2 édességet. Elég fáradt voltam, valószínű azért is boríthattam ki a teámat. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Elkezdtem sírni. Eddig bírtam. :D


Miután megvacsiztunk, hazabicikliztünk és írtam Mimata sannak, hogy jöjjön nyugodtan. Addig Al átjött, és ajándékot cseréltünk. Egy nagyon szép marshall-szigeteki fonott kosárkát, halacskát és virágot kaptam.

Később megjött Mimata san, visszaadtam neki a kölcsönbe kapott kabátokat és sálat, közbe mondta, hogy már talált sárga sálat, amit meg is vett nekem, és holnap elhozná. Hihetetlen! :D

Hajnali 1-ig gabong kártyáztunk, majdnem sikerült 2000 pontig eljutnom. Persze az a lényeg, hogy minél kevesebb pontja legyen az embernek, szóval kissé vesztésre álltam.


1 körül lementünk a lobbi elé, és csoportfotózkodtunk, mert Haruka ment Amerikába, Al meg holnap nem tud jönni elbúcsúztatni minket, mert sulija van.


Nehéz volt az elválás Altől, de én nagyon remélem, hogy még újra találkozunk!

Mimata san főztje, karaoke és Seikyós buli

Reggel bezárattam a bankszámlámat, aztán átbicikliztem Mimata sanhoz, aki már majdnem teljesen elkészült a kb.10 fogásos ebéddel.

Kitette a hina-babákat, amiket március 3-a, a (lány)gyereknap alkalmából szoktak felsorakoztatni. Nagyon szép hagyomány.


Az isteni ebéd közben megnéztem pár videót, amiben Mimata san, fia és lánya is zongoráznak. A fia kivételesen tehetséges! Mutatott egy felvételt egy japán vak zongoristáról. Zseni az a srác!

A fenséges ebéd után átmentünk a karaoke bárba és 6-ig meg sem álltunk az énekléssel. Jó volt egy utolsót karaokézni.


Háromnegyed 7-ig a Tokiwa nevű plázában nézelődtünk. Kaptam szép zsebkendőket ajándékba.

7-kor találkoztam Sárival, a többiek csak negyedre jöttek. A japán seikyósokkal átvonultunk az étterembe. Számok húzásával döntöttük el, ki hova ül.

Kértünk italokat, ételeket és elkezdődött a nagy kajálás. Jókat beszélgettem az asztalomnál ülőkkel. A mellettem levő vékony lány 7 desszertet is kért, a végén már mindenki kidülledt szemekkel nézett rá, hogy hova teszi ez a sok-sok kaját.


Beszélgettem Ryúvel, a kínai lánnyal, többekkel e-mail címet cseréltünk. Aztán kaptam ajándékot az egész Seikyótól és én is adtam a főnöknek egy kis szuvenírt.


A nagy evészet, ivászat után átbiciklizett hozzám Sári és elvitt pár dolgot. Én is pakolásztam még és megírtam a fényképeket. Hajnali 3-ig turbékoltam, aztán 8-kor keltem.

Interjú, Sound Family és irány Mexikó!

Dél körül keltem, de még kicsit éreztem, hogy nem vagyok túl józan állapotban. Bementem az ebédlőbe bekapni valamit. Az segített. Nagy nehezen lementem a TO-ra és egy óra alatt elkészítettem az interjúkat. Az utolsó Kumahara san volt, aki megkérdezte, hogy nem baj-e, ha ő nem japán. Azt hittem, csak viccel, de kiderült, hogy ő Portugáliában született és csak 15 éve él itt. Meglepődtem. Később Yukkóék mondták is, hogy furcsa a japánja. Nem nyelvtanilag, hanem gondolkodásmódilag.

4-kor találkoztam a Sound Familysektől, akik ajándékkal búcsúztak tőlem. Én is adtam nekik fényképet. Shin’ichi odaadta nekem a multifunkcionális dobkulcsát. Nagyon aranyosak voltak! Egy órát beszélgettem velük, aztán hazabicikliztem.


Este elmentünk egy mexikói étterembe, ahol Lei Leit búcsúztattuk, ugyanis Thaiföldre megy és én már nem találkozom vele.



Egy szettet ettünk hárman, a többiek mind maguknak kértek mindenféle finomságot. Jól teleettük magunkat, aztán felöltöztünk ponchókba.


Később páran átmentünk Lei Lei volt munkahelyére és megittunk egy bort. Nem volt túl finom az árához képest. Egy fél órácskát elbeszélgettünk, aztán hazamentünk.

Kirándulás Kujúba és a fergeteges buli

Reggel vettem egy nagy táskát, amibe majd belepakolok jó sok cuccot, és kézipoggyászként felviszem a gépre, ugyanis nincs nagy válltáskám.

Átbicikliztem a suliba, megbeszéltem a TO-sokkal, hogy holnap délután mindenkivel egyenként interjút készítek.

1 körül találkoztam Sárival és Allel, hamarosan megérkezett Yú is a szuper kék autójával. Beültünk, majd útba vettünk Kujút.

Hatalmas hegyekre kaptattunk fel az autóval, néha már veszélyesnek is tűnt a dolog, de a GPS arra vitt minket.


Bő egy óra alatt megérkeztünk a kujúi farmra, ahol végigkóstoltuk az ételkóstolókat: sajttortát, kekszeket, sajtkrémeket.


Ezután vettünk a helyi specialitásból, a tejes udonból, ami elég rosszul hangzott, de annál finomabb volt.


Ebéd után lementünk a tavacskához, megetettük a kacsákat és Sárit, aki evett a kacsaeledelből. Simogattunk pacikat, nyulakat, kecskéket, sok aranyos állatot.



A nagy állatnyenyerézés után megkóstoltuk a hihetetlen finom helyi vanília fagyit. Akkora adagot kaptunk, hogy alig bírtuk megenni.


A szuvenír boltban kaptam egy nyuszis kulcstartót, Sárinak pedig adtam egy plüss malackát. Ezután tovább mentünk a hegyekben autóval, és láttuk a csodaszép naplementét.


Megálltunk egy havas hegycsúcs előtt is, ahol ittunk egy-egy forró teát, aztán visszamentünk a városba.


Beültünk egy okonomiyakishoz, és Sárival magunknak csináltuk a zöldséges palacsintát. Isteni volt, bár az enyém forgatáskor szétesett. Hazafele beugrottunk vásárolni az esti bulira, sok minden bekerült a kosárba.


9 körül átmentünk Al szobájába és kezdetét vette az iszogatás. Átjött Khalid és SeonSu is, és elkezdtem rappelni a sajttortáról, ami a hűtőben lapult. Al beizzította az effektezett mikrofont, amibe felváltva üvöltöztünk, hogy cheese cake, cheese cake! Utána viccesebbnél viccesebb rapp szöveget toltunk le Lei Lei-jel kapcsolatban. :D Mindenki vevő volt rá, jókat hülyültünk.


Sári nagyon jól ropta a táncot, kinyitotta az ablakot, és a hajnalban arra baktató álmos japánokat szórakoztatta vele. Közben megszólalt egy zseniális dal, aminek el sem hittem a szövegét: Feed the Morse, yum yum. :D Sírva nevettünk rajta.



Hajnali 5-ig toltuk a bulit.