Ma arra ébredtem, hogy szakad az eső. A 7 órás felkelés lehetetlennek bizonyult, így aztán fél óránként újra és újra felhúztam az órát. Végül 10 órakor másztam ki az ágyból, de még mindig ömlött az eső.
Az állomás felé menet jól megáztam, hiába az esernyő! Mikor már a kezemben volt a jegy hallottam meg, hogy több járat nem indul a nagy esőzések miatt, és rengeteg a késés.
Az én vonalamon ráadásul földcsuszamlás is történt, ezért lehetetlenség volt bejutni a suliba. Írtam az énekesnek, Keigonak, hogy menjek-e busszal, de végül úgy döntöttünk elhalasztjuk a dolgot.
Még egy darabig vártam, hátha eláll az eső, vagy jön a vonat, de egyik sem történt meg. Ahogy kifele mentem kiderült, hogy visszaadják a jegy árát azoknak, akiknek nem jött a vonata. Éppen megkaptam a pénzt és mentem volna ki, amikor valaki utánam szólt angolul.
Egy külföldi párocska volt, akik elég kétségbeesett fejet vágtak. A lánynak ki volt sírva a szeme, legalábbis úgy tűnt.
Amikor meghallották, hogy beszélek japánul, rögtön leszólítottak, már csak az volt a kérdésük, hogy tudok-e angolul :D
Elmondták, hogy Kokuráig szerettek volna menni, és átszállni a Kiotóba menő shinkansen-re, de az eső miatt nem jött a vonatuk. Mivel ma mindenképpen meg kell érkezniük Kiotóba, kérték, hogy érdeklődjem meg, megy-e busz helyette.
Elkísértem őket a Tokiwa elé, megvették a jegyet és már 1 körül indult is a buszuk. Egy német párocska volt, akik körbejárták az országot és éppen egy Japánban élő rokonukhoz siettek. Nagyon megköszönték, hogy segítettem nekik, én meg örültem, hogy segíthettem; így végül is nem hiába jöttem be városba.
Ezután elindultam, hogy beszerezzek pár Tomato újságot, mert megígértem Aaron-nak és Tine-nak, hogy szerzek nekik.
Már fordultam volna be a sarkon, amikor is leszólított egy japán lány, és megkérdezte, diák vagyok-e. Elég fiatalnak tűnt, meg is lepődtem, hogy hozzám beszélt.
Kiderült, hogy ismeri a koreai Acchant és Hyont, és szép lassan az is leesett, hogy ő az óitai keresztény gyülekezet lelkes tagja. Tulajdonképpen ott dolgozik. Na, akkor ezért szólított le. Igen, furcsállottam is, hogy ilyen fiatal lány leszólít. Megbeszéltük, hogy majd valamikor „benézek” hozzájuk. Közben elkísért a Tomato magazin lelőhelyére, amit előbb vagy utóbb magamtól is megtaláltam volna, de így gyorsabban ment.
A nagy esőben hazaballagtam, már szinte mindegy is volt, hogy magam felé tartom-e az esernyőt vagy sem. Mielőtt felmentem volna a szobámba, észrevettem, hogy levelem jött. Mamachan írt Okinaváról képeslapot. :D De édes! Jól érzi magát, bár kicsit fülledt a levegő. Ezen a héten búvárkodnak majd, meg kirándulgatnak.
Ebédre a megettem a maradék bolognait; közben írt Peti, hogy nem lesz edzése a tájfun miatt. Úgy tűnik ma is együtt vacsorázik a kaikan család.
Vacsorára a szokásos szusit készítettem meg áfonyalekváros palacsintát banánnal. Peti nagyon finom bolognait főzött, MunJeong koreai fasírtot.
Hárman jól bekajáltunk mire megérkezett a két koreai lány: Nare és Seung Eun (ejtsd: Szüng’ün). Fahéjas cukorral töltött lángosszerűséget készítettek, nagyon finom volt.
Ezután előkerült egy eddig még nem látott japán társasjáték, olyan Monopoly szerűség. Elég vicces volt, főleg, hogy állandóan eladósodtam. :D Persze MunJeong vitte ebben a pálmát.
A szobámban fejeztük be a játékot, amit Tony nyert meg, aki játékbeli politikusként rengeteg pénzt bezsebelt.
Ekkor megérkeztek az új diákok: 2 német srác és egy német párocska. Gyors bemutatkozás után mindenki ment a dolgára, de mi még gondoltuk, kicsit játszunk. Tony szobájában lézengtünk, TV-t néztünk. Megérkezett Lei Lei a diákkísérgetésből, ugyanis tutorizál :D
Hirtelen beállított MunJeong, akiről azt hittük, hogy a nemrég visszaérkezett koreaiakkal bulizik. De nem. JEEEEEEE!!! :D
Játszottunk még egy hazudós kártyajátékot, Lei Lei szívatta kicsit Tonyt, aztán mentünk aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése