Reggel arra ébredtem, hogy ijesztő hangja van a szélnek. Egy jó darabig éberen forgolódtam, de aztán sikerült visszaaludnom. Ide is elért a tájfun.
Délelőtt tévéztem, olvastam kicsit és a hétfői prezentációt készítgettem. Egyre volt tervezve, hogy karaokézni megyünk, de Mamával szabotáltuk a dolgot és csak később mentünk a többiek után.
Aztán kiderült, hogy a skacok is 2-től kezdték az ének-maratont, mi olyan 4 után érkeztünk meg. Az Óita állomásig biciklivel mentünk, de jól megáztunk, közben a szél is fújt, alig tudtunk tekerni.
Jókat énekeltünk a srácokkal, ez volt az utolsó karaoke Grégoryval és Sterennel. Viccesebbnél viccesebb japán dalok jöttek elő, párra majd rá is keresek; bár javarészt nem az én ízlésvilágom.
Ja, és Katával múltkor felfedeztük, hogy van Neoton Família, méghozzá a Santa Maria. Itt a bizonyíték. Sajnos angolul van…
Newton Family - Santa Maria
8-kor hagytuk abba a karaokézást, utána ettünk okonomiyakit (palacsintatészta jellegű alapban zöldségek, meg amit az ember szeretne - ezt is jelenti a neve: minden, amit szeretsz megsütve).
Nagyon fincsi volt, mi sütögettük a sütőlapon.
Akira elvitt minket az állomásig, ahonnan visszavonatoztunk, majd hazabicikliztünk. Szerencsére már nem esett az eső, csak a szél fújt, de valami eszméletlenül.
Lefekvés előtt még felmásoltam Mamának két brutális filmet (Confessions, Shutter), remélem jól szórakoznak majd Max-szel. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése