Reggel felkeltünk és még úgy indultunk be a városba, hogy tudjak venni egy kalapot, mert tűzött kinn a nap.
A sikeres kalapvétel után felszálltunk a vonatra és háromnegyed óra múlva megérkeztünk Usukiba, ahol a múltkor Katával voltam (Kőbuddha). Elsőként a várat néztük meg, aztán kerestünk egy helyet, ahol ebédelhetünk.
Elég finom kajáldát találtunk, de az ár-mennyiség arány nem volt túl kedvező.
Hamarosan betértünk az edoi nemesi család villájába, ahol az ott dolgozó néni mesélt pár érdekességet a helyről. Kiderült, hogy közgázt tanult és ismeri Magyarország gazdaságtanát is.
Mielőtt végigjártuk volna a történelmi utat, vettünk fagyit meg innivalót. Az közli park padján találtunk egy Alfa-Romeo slusszkulcsot riasztóval. Egy helyi bácsit megkérdeztem, mit csináljuk a kulccsal, és azt ajánlotta, hagyjuk ott a padon, hátha visszatalál a tulajdonosa.
Megnéztük a háromszintes pagodát, utána elsétáltunk a közeli hajóállomásra, hátha megy át hajó a közeli Kuro-simára.
Szentély közel a három szintes pagodához
Sajnos csak egy távoli szigetre indult ferry. Viszont kiszúrtuk a táblán, hogy lejjebb van egy hely, amit strandként jelölnek.
Megnéztük a buszokat, de nem tudtuk, merre kéne menni, így megkérdeztünk egy helyi nénit, hogy miként juthatnák el a szigetre. Olyan segítőkészek voltak, hogy még a busztársaságot is felhívták. Sőt, mikor már indultunk volna a vonatállomásra, utánunk futott a 65 éves nénike, hogy 5-kor bezár a bolt, és ha gondoljuk, jöjjünk vissza, mert akkor az ott dolgozó bácsi hazafelé eldob autóval Sashiu-be.
Szerencsére hamarosan jött vonat, ami 10 perc alatt elvitt minket Sashiu-be, ami egy icipici japán falucska. Életemben először jártam ennyire vidéken.
15 perc gyaloglás után leértünk a meseszép tengerpartra, ahol FÜRÖDTEK! Persze pólóban meg nadrágban, de úsztak a tengerben!
Később ugyan kiderült, hogy a fürdőzők fele fülöp-szigeteki volt, akikkel nagy barátságot kötöttünk.
Isi úszott is a vízben, én meg combig megmártóztam. Ide visszajövünk még, nem is egyszer!
Aztán jó másfél órát beszélgettünk a filippínókkal, akik esküvői hajón dolgoznak heti 6 nap, mivel otthon nincs munka. Megkínáltak sörrel minket és elmesélték az életüket.
A legidősebb nő, mint kiderült 27 éve él Japánban, és imádja. Ő itt minden filippínó anyja. Keresett nekünk azonnal szállást a környéken, mihelyst meghallotta, hogy augusztusban jönnénk ide vissza, és invitált az étterembe, ahol dolgozik majdnem minden este 9-től. Hihetetlen rendes volt. Megadta a számát, és mondta, hogy hívjuk fel, amikor megint itt vagyunk, mert elkalauzol minket mindenfelé autóval.
7 fele elindultunk vissza az állomásra, ahol már minden tele volt éhes szúnyogokkal. Isinek sikerült lefotóznia egy gyerektenyér méretű pókot.
Útközben megkérdeztünk két nénit, hogy nem tudnak-e olcsó szállást a környéken, de azt mondták, csak a part környékén vannak panziók.
Ellátogattunk a dombtetőn lévő szentélybe, ahol valószínű mi voltunk az első magyarok eddig. :D Mellesleg ez a dombtető az óvóhely tsunami esetén.
Fél 8 után nem sokkal jött a vonatunk és 9 körül már itthon is voltunk. Megvacsiztunk, átbeszéltük, mikor menjünk Oszakába és Kiotóba, filmeztünk aztán kidőltünk. Nem csoda, kissé kiütött minket a tűző nap.
Próbáltunk keresni olcsó szállást Sashiu környékén, de a legközelebbi hotel Usukiban van. Na, azért nem adjuk fel ilyen könnyen!
