Reggel bevonatoztam a suliba, úgy, hogy már nem jövök haza a búcsú bulik előtt. Megírtuk első órában a tesztet, ami elég könnyű volt, aztán lement a második órában a kiselőadás.
Ebédszünetben Kót búcsúztattuk, aki rögtön indult a reptérre Ma-kunékkal. Páran együtt ebédeltünk, utána elmentünk búcsútáblákat írogatni.
Közben én ide-oda rohangásztam, hogy a tanároknak, akikkel már nem valószínű, hogy találkozom, odaadjam az ajándékaikat. Nagyon örültek neki, Sakai tanárnő annyira meglepődött, és sajnálkozott, hogy ő nem készült semmivel, hogy előbányászott egy kendőt, később megtudtam, hogy elég értékes darab. Pedig pont azért adtam ajándékot, hogy megháláljam a tudást, amit kaptam tőle, nem vártam viszonzást. Jáááj!
Délután találkoztunk Sári tutoraival, és jókat beszélgettünk. Ezután átmentünk Sárihoz, és mint két nyanya, aludtunk egy órát, mert elég fáradtak voltunk.
A búcsú ünnepségre pár perc késéssel érkeztünk, de nem maradtunk le semmiről. Megtörtént a nyitóbeszéd, Lei Lei köszöntője nagyon szép volt, sikerült megríkatnia.
Ezután csoportosan koccintottunk és megkezdődött az állófogadás. Ettünk, ittunk, fényképezkedtünk, aztán Peti elmondta a beszédét, amilyet még szerintem egy japán sem tud összerakni, főleg nem fejből elmondani. Netto is mondott köszöntőt, ami elég viccesre sikerült.
Később levetítettek egy videót, amiben az elmúlt egy év emlékeit megörökítő képek voltak összeválogatva. Mindenki kapott a tutoraitól egy képeslapot, amire sok szép dolgot írtak. Nagyon meghatódtam, bőgtünk Yukkoval, mint a kisbabák.
Ezután lejátszották a mi üzenetünket a tutorainak, amiből sajnos sokat nem lehetett hallani, mert hangosabb volt a zene, mint a hangunk.
A sok-sok fényképezkedés után átmentünk a második buliba, ahol ivás-evés közepette jókat beszélgettünk. Koccintottam szinte mindenkivel. :D
Miután vége lett a bulinak, átmentünk a Sárihoz kicsit, aztán az utolsó előtti vonattal visszamentünk a városba, és irányba vettük a PEI-t. Előtte még vettünk ennivalót az éjjel-nappaliban, amit az utcán be is toltunk. Közben Abe kun, a furcsa japán fiú azzal büszkélkedett, hogy 100 ezer yen van a táskájában, mindezt japánul; a vigalmi negyed kellős közepén. Nem egészen százas. Vagyis most pont az. :D Egyébként valami iskolapénz. :D
Ülünk a vonaton, és kész. :D
Bementünk a PEI-ba, ahol koccintottunk, aztán táncoltunk hajnalig. Egy Yusuke nevű srác is jött velünk, aki mindenkit ölelgetett, hülyeségeket beszélt, aztán félmeztelenre vetkőzött.
Sam, az amerikai srác, akivel együtt zenéltem a szülinapját ünnepelte, és elég szépen berúgott. Szegény elaludt kinn a lépcsőházban, de szerencsére észrevettél, és behozták a melegre.
Fél 3 körül elindultunk haza, közben beültünk egy rámenezőbe, ami szerencsére nem volt büdös. Én nem kívántam a meleg tésztalevest, de a többiek ettek egyet- egyet.
Visszasétáltunk a Kaikanig, útközben még Sáriék vettek sajttortát én meg holnapra ebédet.
Vicces volt, mert hárman aludtunk a szobában. Sárival egy ágyban aludtunk, de egész jól elfértünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése