Svédasztalos reggeli várt minket, miután nagy nehezen felkeltünk. Kifestettem Mimata sant úgy, ahogy magamat is szoktam. :D Nevettem, mert viccesen azt mondta „reméltem, hogy majd úgy nézek ki, mint te”. :D
Visszahajóztunk a buszhoz és megálltunk két halas boltban, ami után célba vettük az Isei Nagyszentélyt.
Megérkeztünk, körbejártuk a belső részt, dobtunk pénzt a kamiknak, majd visszagyalogoltunk ebédelni. Isei udont ettünk rizzsel, zöldséggel meg hallal. Finom volt.
Később nézelődtünk a boltokban. Kaptam Mimata santól egy mobil fityegőt. Nagyon aranyos. Rögtön fel is tettem a telómra.
Legvégül ellátogattunk egy igazgyöngy boltba, ahol Mimata san vett nekem egy nyakláncot a sikeres vizsgám alkalmából. El sem hiszem! Mondta, hogy akar majd valamit adni, de erre nem voltam felkészülve. Csodaszép és visszafogott ékszer.
Ahogy visszafele mentünk a busszal, elkezdett nagyon esni a hó, a megállóban már kotorni kellett, annyi esett.
Este 6-7 felé megérkeztünk a kóbei kikötőbe. Felszálltunk a hajóra és rögtön mentünk enni a svédasztalos kajáldába. Jól teletömtük a hasunkat, közben szóba került Sári, hogy nem igazán lesznek külföldiek a koleszben március tájt. Mimata san elkezdett aggódni érte, mert volt már pár csúnya eset a japán kollégiumokban. Ennél a történetnél becsatlakozott a beszélgetésbe a mellettünk lévő asztaltársaság is.
Kiderült, hogy egész végig füleltek. Megdicsértek, hogy jól beszélek japánul, erre a mögöttünk ülő középkorú férfiakból álló társaság is helyeselni kezdett. Igen, mi is figyeltük ám! :D
Elég vicces helyzet volt.
Miután nagyjából kiürült az étterem, odajött hozzánk az idegenvezetőnk, akinek az arcáról eltűnt az erőltetett mosoly, a hangja is emberi lett, olyannyira, hogy meg sem ismertem. Másik két idegenvezető hölggyel faggatni kezdtek. Egy kicsit ittak csak, máris annyira nyíltak és emberiek lettek, hogy meg is lepődtem. Durva lehet Japánban dolgozni…
Este pachinkóztunk Mimata sannal, de nem jöttem rá a játék lényegére. Rengeteg golyó ment körbe-körbe és egy lyukba kellett beletenni őket, de nem igazán tudtam őket irányítani. Hát, én sem leszek pachinkó függő. :D
Éjfél körül ledőltünk, de nem sikerül túl jól aludnom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése