Reggel nagy nehezen bepakoltam, közben megérkezett Sári és beugrott még Al is óra előtt elbúcsúzni tőlem. Aaaaaaaaaal!!! Sári nagyon aranyos volt, kitöltetett pár kérdőívet helyettem a könyvtárban.
Közben megjött Hiromi és Mai is. Befutottak Yukkoék. Mindenkinek odaadtam az ajándékát, aztán pakolásztam tovább. Sári segített levinni a cuccokat a lobbiba. Közben nem volt időm Mimata san mozaik képét összerakni, így egy nagy méretű képet választottam helyette.
Peti is összekészülődött, megvolt a csoportkép, aztán nem bírtam tovább. Elbőgtem magamat. Utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy elfelejtettem leadni a biciklikulcsot a gondnok néninek.
Szerencsére többen is kocsival voltak, így mindkettőnket el tudtak vinni a buszállomásra. Sári nagyon aranyos volt, kinyomtattatta a képet, amit Mimata sannak szántam.
Mire kiértünk az állmásra, már ott várt Mimata san, aki éppen Sárival beszélgetett. Megjöttek a többiek és nagy sírás-rívás közepett elbúcsúzkodtunk. Jaj, nagyon fognak hiányozni a skacok!
Mimata santól kaptam egy sárga sálat a másik helyett, nagyon szép! Jaaaaaaaj!!! Nehéz volt elszakadni!
Bebuszoztunk Fukuokába, de később kiderült, hogy hamarabb szálltunk le, így a rengeteg csomaggal még metrózni és gyalogolni kellett egy végeláthatatlan aluljáróban. Olyan volt, mint a pokol. Szerencsére Peti segített. Fél óra gyaloglás után megérkeztünk a szálláshelyünkre, lepakoltunk, aztán elindultunk várost nézni.
Rengeteg csodaszép templomot és szetélyt láttunk! Még hogy nincs semmi Fukuokában, csak plázák! Szebbnél szebb helyeken jártunk, ráadásul az idő is tökéletes volt.
Este megvacsoráztunk a vigalmi negyedben, nagyon jól laktunk.
Elsétáltunk a Canal Cityhez, megnéztük a szökőkutakat, aztán visszamentünk a városba. Szerettünk volna Pachinkózni, de olyan hangzavar volt, hogy a játékszabályokat sem tudtuk megkérdezni, így aztán visszamentünk a szállásra.
Este még beszéltem Mimata sannal telefonon, mert mondta, hogy valamit akar mondani, de aztán semmi extrát nem tudtam meg. :D
Lefürödtem, aztán próbáltam volna aludni, de a koreai lány szobatársam még nem jött vissza. Egy idő után meguntam, aztán ledőltem. Éjfél körül megérkezett egy másik társaság is a földszinti szobák valamelyikébe. A kisgyerek úgy üvöltözött, mintha otthon lenne. Próbáltam az ágyból félálomban pisszegni, de nem valószínű, hogy meghallották. :D
A szobatársam, ha már benn volt, biztos meghallotta az emeletes ágy alsó szintjén. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése