Reggel Terence-szel bicikliztem a suliba. Eszméletlen hőség volt, az út vége felé pedig úgy fújt a szél, hogy alig bírtam tekerni.
Az órák érdekesek voltak annak ellenére, hogy valami miatt majdnem elaludtam közben. Ebédszünetben volt a tutoros megbeszélés, ami többnyire a július 7-ei Tanabata fesztiválról és a mai rendezvényről szólt. Közben megebédeltünk és beszélgettünk a tutorainkkal.
Miután befejeződött a megbeszélés, a suli előtti kis téren leültünk, hamarosan csatlakozott hozzánk Yú és a diákja, a kínai Chó. Beszélgettünk kicsit, aztán Petivel hazabicikliztünk. Útközben beugrottunk a szupermarketbe venni ezt-azt.
Itthon megírtam a leckék nagy részét, zenét hallhattam, aztán háromnegyed 6-kor elindultunk Petivel az állomásra. Ott találkoztunk Katáékkal, de mivel senki sem tudta, hol van a hotel, ahova menni kell, eléggé bajban voltunk. A vicces az, hogy az állomás déli kijáratával szemben található az a hotel, de csak úgy nem lehet keresztül menni az állomáson . Ha jól láttam 250 yenbe kerül csak az, hogy az egyik kijárattól a másik kijáratig eljuthassunk.
Így aztán kerültünk egy nagyot és hamarosan odaértünk a helyre.
A többiek a másik kijáratnál vártak. Bementünk a hotelbe, és egy hatalmas díszterembe tessékeltek minket.
Hihetetlen körülményes volt a szervezés. Csoportokra osztottak minket, amit aztán párszor átvariáltak, végül egy másik terembe kellett átmenni, ahol már ott voltak a helybéliek és tapsviharral fogadtak minket.
Bevallom őszintén idős emberekre számítottam, ennek ellenére középkorú öltönyös férfiak és kosztümbe öltözött nők ültek a székeken. Egy csoportba kerültünk Nare-vel, a koreai lánnyal és az egyik thai lány tutorával, aki nagyon jó fej.
A japánok közül két férfi ugyanannál a cégnél dolgozott, volt egy titkárnő és még egy ember, akit nem hallottam jól.
Viccesre sikerült a beszélgetés: összehasonlítottuk bizonyos szempontok szerint a japán és a hazánk szokásait. Szóba kerültek az óitai ételek, nevezetességek is. A bő félórás beszélgetés után kitöltöttünk egy-egy kérdőívet, majd kinn kaptunk japán édességet.
Már nagyon éhesek voltunk, ezért úgy döntöttünk, hogy beülünk valahova. Kata, Peti, Murakami Haruki és én elmentünk egy jó kis kajáldába. Katával curry-t ettünk, Petiék toritent választottak (rántott csirke). Jókat nevettünk így négyen. Haruki mutatott egy új 500 yenest, nagyon szép, még sosem láttam ilyet.
Aztán Petivel hazabiciklizünk, azt hiszem hamarosan lefekszem aludni, mert leragad a szemem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése