Reggel eléggé fáradtan ébredtem, meg rengetegszer felébredtem. Egyszer mintha még kopogtak is volna az ajtómon. 8:20-ra lementem a kolesz elé.
Terence kérdezte, hogy aludtam, mert ő aztán nem igazán hunyta le a szemét, mert házit írt. Kérdezte, hogy csak nem egy szellem járt nálam. Kiderült, hogy szombaton az ő ajtaján is kopogtak. Furcsa.
Hamarosan megérkezett a busz, és elindultunk első állomásunk, a Higashi shiiya vízesés felé. Mesés hely volt.
Utána továbbmentünk az Anshin-in nevű borászatba, ahol megmutatták a gépesített prést és a palackozót. Megkóstoltunk pár bort, de borzalmas volt. A felelős tanárom fanyalgott, érdekes mód a magyar bort szereti.
Ezt követően elmentünk ebédelni. Finom volt a tempurás csirke, de a levesnek nem éreztem az ízét. Kiderült, hogy ez a legolcsóbb leves, a miso alapja.
A kolibri méretű lepke
Beszélgettünk Kóékkal, aztán tovább indultunk az usai légitámaszponthoz, ahonnan indították a kamikaze pilótákat. Eszméletlen, hogy az értelmiségieket ültették a gépekbe és küldték a halálba. Hokkaidótól Okinawáig minden térségből jöttek pilóták, sőt még koreai katonáról is beszélnek.
Átmentünk ahhoz az épülethez, amin látszanak még a golyók nyomai, és a gyerekek okítása céljából nem rombolták le a házat.
Ezután látogatást tettünk az Usa Jingúba, a shintó szentélybe. Visszafelé Terence meghívott minket fagyira, és lement hídba egy hídon.
Elindultunk visszafelé, kicsit sikerült aludnom a buszon. Itthon megírtam az egyik leckét, vacsiztam, Leával összedobtuk a párbeszédünket, ami az elveszett tárgyakról szól. Mi egy plüss macit hagyunk el.
Ezután kimentem futni és megírtam a maradék leckéket. Beszéltem Katával, aki alig várja, hogy olvassa a blogomat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése