Reggel 5:10-kor keltünk, összekaptuk magunkat és elindultunk a metróállomás felé. Két néni segítségével megtaláltunk a terminálunkat és készen álltunk a becsekkolára.
Az ellenőrök már kevésbé gondolták így. Feltúratták Isivel a táskáját az öngyújtók miatt; mint kiderült, csak 2 darab lehet belőle a nagy táskában és egy a kézipoggyászban. Hihetetlen mit műveltek 4 öngyújtó miatt, amiből egy üres volt, egy pedig nem működött.
Ezután beállt Isi a sorba. Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!!! Nagyon rossz nélküle!
Még elég korán volt, de gondoltam, még felkerestem a Tóchóji nevű templomot, ahol állítólag megfordult a híres Kúkai szerzetes. Kintről nagyon szép volt, sajnos az arany kannon szobrot nem láttam, mert csak 9-kor nyitott a belső rész.
Visszasétáltam az állomásra, aztán felültem a 8:02-es Sonic vonatra és fél 11 körül megérkeztem Óitába. Nagyon hiányzik Isi!
Hazaértem, a szoba is olyan üres volt nélküle! Kicsit takarítottam meg mostam, aztán kifújtam magam.
Közben megbeszéltük Terene-szel, hogy együtt ebédelünk. Nagyon rendes volt tőle, tudta, hogy le vagyok törve és jobb, ha nem egyedül szomorkodom a szobámban.
Beültünk egy étterembe az állomás közelében. Jókat beszélgettünk rögbiről, a japánokról, a jövőről. Közben az az ötlete támadt, hogy mivel hamarosan hazamegy, menjünk karaokézni.
Elbiciklizünk egy karaoke bárba, ahol fél 4-től 8-ig énekeltünk és csak 750 yen volt :D
Énekeltem A-ha-t, Terence meg kínai dalokat és persze sok olyat, amit mindketten ismerünk.
Visszamentünk a koleszbe, ahol már ünnepelték Grégory-t. Mi még gyorsan megvacsoráztunk előtte, aztán lementünk a lobbiba. Már mindenki megvacsorázott, csak az ajándékosztás és a desszert volt hátra.
Akaritól és Ichikótól egy Hello Kitty-s bokszeralsót kapott fekete-rózsaszín kiszerelésben. Tőlem egy karaokés kártyát kapott, volt még más is, de azt végül nem adtam oda. :D
Terence mesélt a homestay-éről, amit egy youth hotel tulajdonos fogadójában töltött: alig találkozott a családdal, takarítania kellett a szobákat.
A vendégekkel együtt ő is kapott térképet Yufuin-hez, amin a fogadóapuka végigmutogatta a helyeket, amiket érdemes felkeresni. Végül mindenki felállt, hogy akkor elindulnak városnézésre, de Terence-nek ez csak beetetés volt. „Nem, nem! Mi most takarítunk”
Egyszer hagyták el a fogadót, akkor is Beppuba mentek, ami Óitához sokkal közelebb van, hogy onsen-ben (forró gyógyvizes helyen) készült ételt egyenek. Terence valamire allergiás lehetett, mert vörös lett a szeme és folyni kezdett az orra. Hát, szép kis homestay lehetett.
Peti is mesélte, hogy neki meg az aikidó edzések kezdenek brutálisak lenni, valaki rosszul is lett a nap folyamán úgy, hogy abba kellett hagynia az edzést. Huh! Ezek a japánok durvák!
10 után kint folytattuk a beszélgetést. Mama-chan vigasztalt, nagyon aranyos volt. Max is távol volt egy hétig, holnap jön haza. Szegény Mama, ő is magányos lehetett.
Jókat hülyéskedtünk a lobbi előtt, aztán elbicikliztünk a Jungle Parkba, ami a Pei előtt van. Ott iszogattunk, beszélgettünk, megtaláltuk a kaikan neko (a kolesz cicája) kandúrját. Eléggé hasonlított rá, csak éppen le volt harapva a farka. Elég szemérmetlen pózban üldögélt mögöttünk. Akkor aztán rájöttünk, hogy lány cica.
Kiderült, hogy Takeshi (akivel a Pei-ban szoktunk találkozni) kibékült a barátnőjével, már az esküvőt tervezgetik. Hamarosan jön 5 évre dolgozni Japánba. Nagyon örültem nekik.
Megtudtam, hogy Takeshi beszél spanyolul és kicsit románul is. Durva volt hallani, ahogy egy japán románul beszél.
Amikor bementünk az éjjel-nappaliba Mama-channal, egy japán srác megállt velünk szemben és meglepetten így szólt: "Gai... gai... gai", mire én mondtam, hogy nem, nem vagyunk gaijinek (külföldiek), erre ránézett Mamára és döbbenten megjegyezte "Mégsem". :D
Jókat nevetgéltünk, aztán 3 körül hazabiciklizünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése