Reggel kitakarítottam, mostam és megtettem a lehető legtöbb előkészületet, hogy egy szép szoba fogadja anyut és aput.
Ebéd után elbicikliztem, hogy bevásároljak, mert vacsorára curryt szándékozom csinálni. Közben Mimata sannal is leveleztem, hogy lefixáljuk a holnapot.
5 körül megfőztem a vacsorát, mert úgy gondoltam, bármelyik pillanatban megérkezhetnek anyuék. Fél 7-kor jött a telefon, hogy most szállnak át a Sonic-ra, ami egyenesen Óitába jön, és 8 körül meg is érkeznek.
Kisétáltam eléjük, de kiderült, hogy véletlenül Beppuban szálltak le, ezért a következő vonattal jöttek. Addig írtam Mimata sannak, hogy mindjárt itt vannak a szüleim, erre ő felhívott, hogy akkor erre sétál a barátnőjével.
Pont akkor érkezett, amikor anyu és apu, én persze futottam oda hozzájuk. Hihetetlen jó volt őket újra látni! Főleg Japánban! El sem hiszem!
Meséltek az útról, hogy elfogyott minden helyjegy, de szerencsére a szabad üléseknél volt hely, de ha erről nem szólnak otthon anyuéknak, akkor lehet, hogy egy napot is várniuk kellett volna, mert a holnapi helyjegyek is mind elkeltek.
Mimata san, ahogy meglátta, hogy anyuék jönnek, a barátnőjével elfutott, gondolom nem akart minket zavarni. :D Aranyos. :D
Miközben a Kaikan felé tartottunk, megálltunk fényképezkedni, erre oda is jött hozzánk egy japán fiú, hogy segíthet-e, mert azt hitte, eltévedtünk :D
Jókat beszélgettünk, miközben hazagyalogoltunk a Kaikanba. Találkoztunk Petivel is, aztán feljöttünk, anyu és apu megvacsoráztak, kipakoltak. Sok-sok finomságot hoztak: szalámit, svájci csokit, bejglit, amit Éviék küldtek: KÖSZÖNÖM! És még sok minden mást.
Azt hiszem, nem is kell mondanom: sikerült anyunak és apunak elaludniuk :D
Áááá, de jó, izgatottan figyelem a történéseket, várom a képriportokat. Üdv a szüléknek (is)!
VálaszTörlés